Giordano Bruno Inkvizició
elöli menekülésének Oxfordi szakaszát festi elénk az írónő egy rituális
bűnügyekkel fűszerezett jól olvasható történetben a vallási vesztőhelyek árnyékában.
Egy gondolat a
könyvből:
„Amikor … rád néz, olyan, mintha te lennél egyedül a világon, más nem
is számítana!”
Hányan vágyunk arra, hogy így érezhessük?
Hányan adjuk meg a másik számára ezt az érzést?
Mennyire bonyolult ez?
Tudom-e éreztetni a másikkal a megfelelő pillanatban, hogy
„Egyedi vagy!
Rád figyelek,
Számomra most Te vagy
egyedül a világon!
Most csak Te
számítasz!”
Akár ki is próbálhatjuk?!
