Fotó:A Tejút hasadéka
..."a transzcendencia törvényei kimondják: amíg az ember egy picit is ragaszkodik ahhoz a csábító gondolathoz, hogy
másokat hibáztasson a gondjaiért, addig egy centiméterrel sem fog közelebb kerülni Istenhez. Miként a cigi füst károsítja a tüdőt, olyan hatással van a neheztelés a lélekre: egy kis szippantás is káros hatással lehet az egészségre. Úgy értem, miféle imádság lenne ez: „A mindennapi neheztelésünket add meg nékünk ma…”? Ha mindenáron valaki mást akarsz okolni a saját életed nehézségei miatt, jobb, ha szögre akasztod a nemes célkitűzéseidet, és búcsút intesz Istennek. A kérésem tehát ez volt aznap este ott az asram tetején – figyelembe véve a valós helyzetet, miszerint nem valószínű, hogy az életben valaha is beszélek még a volt férjemmel –, hogy
szeretnék egy olyan szinten beszélni vele, ahol képesek lennénk megbocsátani egymásnak.
...Arra várok, hogy megbocsásson nekem? Megbocsátok neki én. Most rögtön. Eszembe jutott, hány meg hány ember hagyja itt megbocsátás nélkül ezt az árnyékvilágot. Hányan veszítenek el úgy testvért, barátot, gyermeket vagy szeretőt, hogy nem áll módjukban kiejteni az irgalom vagy feloldozás szavait. Hogyan képesek a félbeszakadt kapcsolatok túlélői túltenni magukat azon a fájdalmon, amit a befejezetlenség érzése okoz? A meditációm során rábukkantam a válaszra –
az ember saját maga tesz pontot a kapcsolat végére, önmagában. Ez nemcsak lehetséges, de szükséges is.
...Itt nem két korlátolt ember találkozott, aki hosszú éveket töltött civakodással a pénz, a szex és a bútorok miatt – ezen tulajdonságok egyike sem bírt most jelentőséggel. A találkozó célját tekintve, a viszontlátásnak ezen a fokán,
két lélekről volt csak szó, akik már mindent tökéletesen értettek. Nem kötötte többé őket a testi valóság, sem a kapcsolatuk története. A tető felett – még nálam is magasabban – két lélek találkozott, a maguk végtelen bölcsességében. Figyeltem, még mindig meditálva, ahogy ez a két hűvös, kék lélek körbejárja egymást, összeolvad, majd újra különválik, és
tisztelettel szemléli a másik tökéletességét és hasonlóságát. Tudatában voltak mindennek. Már régóta mindent pontosan tudtak. Nem volt szükség arra, hogy megbocsássanak egymásnak, mert eleve ezzel a megbocsátással születtek.
Szépséges táncuk a következő üzenetet hordozta számomra: „Maradj ki ebből, Liz. A te szereped ebben a kapcsolatban véget ért. Engedd, hogy mostantól mi oldjuk meg ezt a feladatot. Te
csak folytasd tovább az életed.
*
...– Ne felejtsd el, hogy az összes nyomorúságod ott fog rád várni az ajtó mellett, amikor kimész innen. Ha úgy gondolod,
újra felkaphatod a pakkod…
–
Nem fogom.
*
...keress magadnak egy új szerelmet:
Hagyj időt a gyógyulásra, de a végén ne felejtsd el megosztani a szíved valakivel. Ne hagyd, hogy az
életed egy emlékművé váljon, amit a volt férjednek vagy szerelmednek szentelsz.”
Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love) című könyvéből további részletet találsz itt:
Gondolatszabályozás (IISZ13)
IISZ1
