 |
Otello - Marc Heller
Desdemona - Rost Andrea
Jago - Kálmándy Mihály |
Az Otellót mindig utáltam,
mert hogy lehet egy pasi ennyire hülye, és egy nő ennyire tehetetlen?
De eddig csak „puha”
Otellókat hallottam, vagy ha nem, egyszerűen nem voltam képes felfogni a
lényeget.
Tegnap megértettem, miről is
szólt az egész- köszönhetően a remek énekeseknek, Margitszigeti előadásnak:
Jágó – a bűntudat koncepción nevelkedett, szexualitást, örömöt sőt a saját sejtjét, amiből lett, is
becsmérlő, megbélyegző, eredendő bűnből kiinduló beteg lélek. Viszont az, hogy ő
milyen, az az ő dolga…!!!
A megdöbbentő az, hogy Otelló csak látszólag
pasi, valójában egy önbizalomhiánnyal, kisebbrendűséggel, fájdalmakkal,
tehetetlenséggel küzdő fájdalomfüggő ösztönlény, akit
negatív indulatai vezérelnek és sodornak a
megsemmisítés, megsemmisülés felé!
Ideje meglátnunk az érme másik oldalát is: a benne lévő sérült belső gyermek Apaként tekint
Jágóra és még több fájdalomra vágyik, talán hogy megbüntesse magát a sok harcban
legyilkolt lélekért?
A negatív teremtés
iskolapéldája, amikor az első felvonásban azt énekli, hogy bárcsak most azonnal
meghalna, mert annyira boldog Desdemónával... Aztán a negyedik felvonásban
beteljesíti a kishitűség és fájdalom által vezérelt teremtését.
Desdemóna tipikus nő, nem
tudja befogni a száját. Amikor Cassió érdekében jár közben, tudattalanul mindannyiszor
kést döf Otellóba ám ezt észre sem veszi, helyette még jól meg is forgatja benne a fegyvert! Itt is
érvényes: a nők szúrók, a férfiak ütők. Addig szurkálja hát Otellót, míg az nem
bírja tovább…
És akkor még fel sem tettük a
kérdést, hogy hol van a szeretet, amikor birtokló és "tulajdon”-ként
ábrázolják a férfit és a nőt?
Persze ez az évszázadok óta
játszott darab folyamatosan azt sugallja, hogy a nők tehetetlen áldozatok, a
férfiak pedig erőszaktevők. Végső soron mindannyian áldozatok és védtelenül
sodródnak, hánykolódnak az élet tengerének - tehetetlen dühük által
felkorbácsolt - hullámain.
Pedig a megoldás nem is
annyira bonyolult: felvállalni a felelősséget, tisztázni saját érzéseiket, nem
csak nézni, de látni is önmagukat majd másokat… és mindezt tisztelettel
lekommunikálni.
Ideje, hogy kilépjünk a régi
csoporttudatosságokból, mintákból és végre kezünkbe vegyük az irányítást saját
életünk felett.
Mindezt hibáztatás és megszégyenítés
nélkül! Így megvalósíthatjuk a folyamatos „boldog (happy)” életérzést a saját
kapcsolatainkban mivel ilyen hozzáállással messze a „vég(end)”... addig még számtalan közös örömöt élhetünk meg !
BG
További gondolatokat találsz itt!
