Hogy a vita eredményes legyen, evégett vajon mit érdemes tenniük a vitatkozóknak? Mi a célszerűbb: az ellentéteket szélsőségessé növelni vagy - ellenkezőleg - visszafogni? Sajnos, a kutatások szerint az emberek inkább az előbbire hajlanak. A vitatkozók nagy része azt gondolja, hogy ha durván rátámad a másikra, vagy az ellentéteket felnagyítja, az ellenfél megszeppen, és nem mer ellentmondani neki, hajlik majd a kiegyezésre.
A vitázók gyakran épp a túlságosan nagy ellentétek okozta feszültség csökkentése érdekében eleve engedményt tesznek, mégpedig abban a reményben, hogy akkor a másik fél megenyhül majd, és az is enged valamit. (A kérdés az, hogy meddig mehetünk el az engedményekben, hiszen ha egyszer valamit kimondtunk, azt igen nehéz visszavonni, meg nem történtté tenni.) A másik fél azonban az engedményt, a békülékeny hangot, a megegyezésre hajló túlzott készséget gyengeségnek is hiheti, és ezért még keményebben léphet fel, és egyre újabb követelésekkel állhat elő. Ezért sokkal célravezetőbb, ha valaki többféle ajánlatot tesz, és inkább apró engedményekkel kísérletezik.
Osgood a fokozatos és kölcsönös feszültségcsökkentés stratégiájának nevezi azt, amikor az egyik fél a vita kezdetén valamilyen apró gesztust tesz a másik felé, nem törődve azzal, hogy lát-e kellő biztosítékot a viszonzásra. Ez lélektani nyomást gyakorol a másikra, amit annak kínos nem viszonoznia, nehéz rá elzárkózóan válaszolnia. Ugyanez az eredmény érhető el akkor, ha valaki a másik durva indítására nem támadással, hanem épp ellenkezőleg: valamilyen kedvességgel válaszol. ("Dobd vissza kenyérrel!"-gyakorlat.)
A problémamegoldó stratégia kidolgozói ezzel ellentétben azt javasolják, hogy a felek rögtön a vita első pillanatában mondják ki, milyen konfliktusnak a feloldására jöttek össze, az ellentétek tárgyát, jellegét és mélységét a lehető legkiélezettebb formában fogalmazzák meg, és mondják ki: milyen erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy megtalálják a mind a két fél számára elfogadható megoldást. A problémát tudatosan megoldani akaró magatartás sokkal jobb alapot teremt a megegyezésre, mint az előbbi, amely a feszültségcsökkentést csupán az említett lélektani kerülő utakon próbálja megtalálni.
forrás:
Oláh Tamás
*
A magam részéről a tisztelet teli egyenes kommunikációt tartom a legcélravezetőbbnek.
Az Együttműködő Kommunikáció (EMK) módszerének segítségével megvilágítani, hogy
-így érzem magam ebben a helyzetben
-ezt szeretném és
-ezért ezt és ezt vagyok hajlandó megtenni.
*
A hatékonyság kulcsa a sok gyakorlás.Ne keseredjünk el, ha előbb csak fejben tudjuk alkalmazni a fentieket.Örüljünk a kisebb eredményeknek is, a kitartó gyakorlás következtében egyre könnyebben tudjuk megértetni magunkat, megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldást !
