Hogy egy nő ragyogjon,

... olyan férfi kell, aki ragyogtatja.

Vavyan Fable / Molnár Éva, magyar regényíró

Még egy feltételnek teljesülnie kell, hogy a nő és a férfi egymást ragyogóvá tegye és ez a kölcsönösség: 

*Amikor az egyik fél érzi, hogy értékelik, még többet tud adni az általa szeretett személynek.

*Amikor érezzük a tiszteletteljes megbecsülést, a legjobbat hozzuk ki magunkból.

*Amikor adunk és a másik örömmel elfogadja, jónak érezzük magunkat.

*Amikor jónak érezzük magunkat, még többet tudunk adni...

Így indul be a felfelé tartó spirál, mely egyre emeli az adott kapcsolat energiaszintjét!

Szálljunk hát be ebbe a felfelé tartó energiaspirálba!

BG
További gondolatokat találsz itt!

A szerelemnek múlnia kell?

   Mit szólna ehhez Trisztán és Izolda vagy Rómeó és Júlia?

- A beteljesületlen szerelem, vagy az a szenvedélyes szerelem, melybe belehalnak örökké él!, - mondhatnánk erre az irodalmi, zenei és filmművészeti élményeinkre alapozva.

   Aha, tehát lehetséges  "örökké szeretni" csak ahhoz előbb meg kell hallani? Nem lehet, hogy a téves hitrendszer alkotta gondolatok és a lustaság, tunyaság ölik meg a szerelmet?

   Zorán dala valóban a szerelem mulandóságának törvényére hívja fel a figyelmet? Csak a felszínes hallgató számára... Sokkal inkább arról szól, hogy értékeljük azt, amink van! És tegyünk azért, amit szeretnénk. Ha meg szeretnénk őrizni a tüzet, táplálnunk kell, a szerelem lángjával sincs ez másként. 

   Értékeljük és biztassuk tehát önmagunkat, és azt, akit szeretünk hogy az életünkben több legyen az öröm mint az izgalom és a félelem helyét a feltétel nélküli szeretet vegye át. Hiszen senki sem szeretne tartósított "szerelem befőttet", sokkal inkább lángoló érzelmet, mely folyamatosan .... és mindig változatosan melegít!

BG
További gondolatokat találsz itt!  

Jake Wood & Janette Argentine Tango to 'Zorba The Greek'

Lezárásról

Ha valamit nem zárunk le megfelelően, ott mindig nyitva marad egy ajtó, egy megbúvó lehetőség, egy esély arra, hogy minden ugyanott folytatódjon, ahol abbamaradt.

Paulo Coelho

Ha szeretünk valakit...

... mindenre föl kell készülnünk. Mert a szeretet olyan, mint a kaleidoszkóp, amivel gyerekkorunkban játszottunk. Állandó mozgásban van, és soha nem ismétli önmagát. Aki ezt nem érti meg, az arra van kárhoztatva, hogy olyasmiért szenvedjen, aminek éppen hogy boldoggá kellene tenni minket.

Paulo Coelho

Váltás (avagy válság) kezelés

   Volt valami ironikus abban, hogy míg David - Maeve-hez hasonlóan - maga is galwayi volt, és Matt - David szerint - egy elegáns "öltöny" csupán, sokkal több közös volt Mattben és Maeve-ben, mint Davidben és Maeve-ben bármikor. Matt-tel tudott nevetni Maeve. Nem is keveset. Amire Daviddel nemigen volt példa, mivel David olyan felháborítóan igazságtalannak találta a világot, hogy az ő szemében érzéketlen, frivol arcátlanságnak tűnt még a mosoly is.

   De bármennyire is egy húron pendültek Matt-tel, Maeve-nek örökös bűntudata volt David miatt. Aki mindig jó volt hozzá, és akitől nem kapott mást, csak szeretetet. Maeve mégis nyilvánosan megalázta, és az-óta maga is döbbenten, szégyenkezve állt a történtek előtt. Az új kapcsolatából visszatekintve persze látta, mi volt a baj közte és David között, és ez a baj jóval nagyobb volt, mint amekkorának akkoriban gondolta. Először is roppant hízelgőnek találta, hogy David - az okos, szenvedélyes és karizmatikus David - őt választotta a Goliathnál dolgozó nem kevés lány közül. És ez annyira lenyűgözte, hogy meg sem kérdezte önmagától: tényleg ezt akarod?           .

   Kétségbeesetten vágyott arra, hogy mindezt elmagyarázza Davidnek, hátha tompíthatná valamennyire a sértettségét, de a fiú nem volt kíváncsi a magyarázkodásra. Amit Maeve bizonyos fokig meg is tudott érteni, és végül is, ő ásta magának a vermet, amibe aztán belepottyant. Nem is értette, hogyan történhetett. Az egyik pillanatban még David volt a barátja, bár Mattet is kedvelte, a másikban pedig őrült szerelemre lobbant Matt iránt, mellékszereplővé silányítva Davidet.

Marian Keyes: A legfényesebb csillag

Amikor igazán szeretünk...

 

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni." (Müller Péter)