Lehet, hogy egy fedél alatt élünk valakivel, mégis úgy érezzük, alig szentelünk egymásnak időt. Szabad mozgástérre mindenkinek szüksége van, ám együttlét és együttlét között is gigászi lehet a különbség. A friss szerelmeseket például messziről fel lehet ismerni, hiszen lerí róluk az újdonság izgalma, maximálisan kizárják a külvilágot, és órákon át képesek kizárólag egymásra figyelni. Ehhez képest egy rutinra „fejlesztett” kapcsolatban nagyobbak a szünetek, több a csinos pincérnő idomain felejtett férfiúi pillantás, és több a női sóhaj is.Ha úgy érezzük, hogy a kedvesünk túl kevés figyelmet szentel nekünk (például sosem kérdezi meg, hogyan telt a napunk), miközben mi több közös élményre vágynánk, valószínűleg a szeretetet számunkra a minőségi idő közvetíti. Ha egy pár életéből kikopnak a közös tevékenységek, az könnyen ébresztheti bennük azt az érzést, hogy a másik már nem törődik velük, és már nem élvezi a társaságukat.
Ha a párunk ezt a szeretetnyelvet beszéli:
Meglehet, hogy miközben mindennap lelkiismeretesen elvégezzük a feladatainkat, elfelejtünk beszélgetni. Ez akkor is igaz, ha úgy látjuk, a kedvesünk inkább magába mélyedne (persze ha éppen a Bajnokok Ligája megy a tévében, akkor helytálló ez a feltételezésünk). Meg kell tanulnunk helyesen figyelni egymásra, és felismerni, hogy a másik mikor vágyik arra, hogy meghitten beszélgessünk vele. Chapman doktor szerint, ha nem tudjuk, hogyan merülhetnénk mély beszélgetésbe, jegyezzük fel napközben, milyen érzéseink társultak a történésekhez, és este vitassuk meg ezeket a párunkkal.
(Garry Chapman: Egymásra hangolva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése