 |
| Paulo Coelho és felesége Christina Oiticica |
…És egyszer csak megtörténik a csoda: ránézek a nőre, aki ott van mellettem és megfőzte a kávét, újságot olvas, a tekintete fáradt és kiábrándult, a nő, aki ott van és hallgat, mint mindig, aki nem mindig mutatja ki a szeretetét, a nő, aki rávett, hogy „igen”-t mondjak, amikor én „nem”-et akartam mondani, aki rákényszerített, hogy harcoljak azért, amiről - joggal - úgy vélte, hogy életem értelme, aki lemondott arról, hogy mellette legyek, mert engem jobban szeretett, mint saját magát, s aki útnak indított, hogy megkeressem az álmomat. Nézem
ezt a nőt, aki szinte még kislány, hallgatag, s a szemei többet mondanak, mint bármely szó, aki a szíve mélyén gyakran megrémül, de a tetteiben bátor, aki képes szeretni anélkül, hogy megalázná magát, aki nem szégyelli, hogy harcol a férjéért - és hirtelen elindul a kezem a billentyűkön.
Megjelenik az első mondat. És a második.
Két napig nem eszem, csak annyit alszom, amennyit feltétlenül szükséges, és a szavak valami ismeretlen helyről törnek elő - ahogy annak idején a dalszövegek, amikor rengeteg veszekedés után, rengeteg értelmetlen beszélgetés után a társam és én tudtuk, hogy a „dolog” ott van, benne van a levegőben, és eljött az ideje, hogy papírra, illetve kottára vessük. Ezúttal tudom, hogy a „dolog” Esther szívéből jön, szerelmem újjászületik, és azért írom meg a könyvet, mert ő létezik, mert egyetlen panaszszó nélkül túltette magát a nehézségeken, mert nem tekinti magát áldozatnak.
Paulo Coelhotól további idézeteket találsz itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése