A legtöbb küzdő önérzethiányban szenved. Emiatt állandóan másoktól várják az elfogadást, a megerősítést. Pedig az az elismerés, amelyre vágynak, ritkán érkezik meg, és ha netán mégis megkapják, ritkán elégíti ki őket. Ebből persze frusztráció származik. Az identitás - annak tudata vagy érzete, hogy ki is vagyok valójában - hiányzik belőlük, ezért figyelmüket nem arra fordítják, ami valódi (ami belül van), hanem arra, ami nem valódi (ami kívül van). A környezetükben lévő dolgokon mérik le, hogy minden rendben van-e velük, ahelyett, hogy önmagukon belül mérnék le.
Ilyesformán az életük küzdelem, hogy fenntartsanak egy hamis állapotot. Márpedig a küzdőnek ezt a típusát az sem teszi boldoggá, ha megkapja a toronyórát láncostul; a szerzemények csak rövid ideig befolyásolják érzelmeit. Ha a küzdő vásárol például egy új jachtot, elmondhatja: "Kérlek benneteket, fogadjatok el engem, mert van ez a jachtom." Egy darabig izgalmas számára, hogy eljátszhatja a jachttulajdonos szerepét. De a jachtból meríthető öröm előbb vagy utóbb elszivárog, és ő kénytelen valami mást keresni, hogy kielégítse elfogadás iránti vágyakozását.
Ha az élet történetesen nem úgy kanyarodik, ahogy ez a küzdő szeretné, akkor ingerült és frusztrált lesz, mert úgy érzi, megfosztották az elfogadottság jelképeitől. Nemcsak hogy értéktelennek érzi magát, ráadásul nélkülöznie kell az elfogadásnak azt a fajtáját, amelyre vágyik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése