A béke velem kezdődik (Neale)

Firenze: Mennyország Kapuja

Egyszer véget ért az egyik kapcsolatom. Tragédiának tekintettem -

Istenem, el sem tudtam hinni! -, mert "olyannak látszott", mint ami "működik".  
De éppen annak a kapcsolatnak a vége nyitott kaput valami sokkal tartalmasabbra és sokkal hasznosabbra, valami olyan nagyszerűre, aminek a létéről még csak nem is álmodhattam azelőtt. 
De ez csak akkor történhetett meg, amikor hagytam megtörténni, ami történt, nem ítéltem meg, és nem kerestem hibákat és vétkeket, és nem tekintettem tragédiának, hanem egyszerűen hagytam megtörténni, hogy megélhessem, ami azután következik. Így fedeztem fel az életemben, hogy a világegyetem rendkívüli utakat választ, s ha nem ítélkezem fölötte, és hagyom tenni, amit tesz, és lenni, ahogyan létezik, akkor meg fogom találni a mindig bennem lakozó békét és örömöt.

És megint csak azt mondhatom, a titok nyitja, ha egyáltalán van nyitja, sőt, ha egyáltalán van titok: nem másban kell keresnem a békét és az örömöt, mert az bennem lakozik. 
Akkor tapasztalom meg a legcsodálatosabb örömömet és a legnagyobb békémet, amikor egy másik embernek, egy másik léleknek nyújtom; azokban a pillanatokban megoldom minden idők legnagyobb rejtélyét és legnagyobb titkát.

És megint csak azt mondom, amit az imént: ebben áll a legnagyobb és a legmagasztosabb irónia: abban a pillanatban, hogy annak a Forrásának látom magam, amit a másiktól kapnék, és abban a pillanatban, hogy úgy döntök, mindez az életemből fog áradni a másik emberhez, abban a pillanatban olyan közel kerülök annak a szavatolásához, hogy soha ne kongjon üresen az életem épülete, amennyire csak közel kerülhetek hozzá. Mert senki nem távozik onnan, ahol ott lakozik a Forrás, vagy legalábbis nagyon kevesen. És akik távoznak? Hadd menjenek! Hadd járják a maguk útját. Hadd tegyék, amit döntésük értelmében tenniük kell.