Kielégületlenség és szenvedély, avagy hogyan teremthetünk „mini” mennyországot?

 

Fotó:Elizabeth Taylor és Richard Burton-1964-gettyimages

Amikor azt hisszük, hogy sokkal nagyobb szenvedélyre vágyunk, az járna nekünk, érdemes feltenni a következő kérdéseket:

Hogyan tudnánk „élettel telibbé” tenni az életünket?

Vajon az igazsággal összhangban érvelünk, amikor mást teszünk felelőssé az életünkben felmerülő „hiányokért”?

Vajon jól tesszük, ha magunkat kezdjük el hibáztatni?

Amikor rájövünk, hogy a „hibáztatás” is energiaigényes, talán érdemesebb az energiánkat olyanra fordítani, amit valóban szeretnénk ?!

Hogyan?

A saját felelősségünket felvállalva a célunkért tenni! Az energiánkat erre fordítani!

„Olyan nincs, hogy valaki teljesen ártatlan. Csak hibás van és hibásabb!.”

Mikolai Bálint

A szenvedély hiányát érezve valami miatt nem tudom megélni az életemet úgy, ahogy szeretném.

Arra gondolhatok, hogy hátha egy másik emberrel sikerülne?!

Lehet, hogy igen, és az is lehet, hogy nem…

Viszont ha meg tudom oldani a problémámat azzal, akivel vagyok, egyszer csak rájövök, mindegy kivel vagyok, ha JÓL vagyok, minden működik és a másik is egyre jobb!

Egy-egy ilyen megoldás közelebb visz a mennyországhoz, az általam teremthető mennyországhoz!

Amikor nem látjuk  vagy csak homályosan látjuk a másikat, nem valószínű, hogy jól tudjuk értékelni a kapcsolatunkat.

 Ilyenkor feltehetjük a kérdést magunknak:

 Most a szeretet vagy a fájdalom besszél belőlem?

A szeretet eloszlatja a  látás akadályozó homályosságot, a fájdalom azonban megerősíti azt.

El tudom engedni az ügyhöz kapcsolódó fájdalmat vagy ragaszkodom hozzá?

Ilyenkor segíthet, ha  „felülemelkedem a problémán” és „drón” látószögből tekintek le rá.

Eben az esetben könnyebben fel tudom mérni a probléma súlyát.

Ha reálisan látom azt, ami van és nem hibáztatok senkit, akkor lehetséges a továbblépés!

Fájdalom nélkül is remekül lehet fejlődni!

Lehetne ez az új program, amit használok!

Frissíthetem a „bió számítógépemet” (agyamat) a fentiek szerint!

Ha én változom, a világ is változik körülöttem!

Amikor el tudom engedni a fájdalmamat, elkezd tisztulni a kép és egyre tisztábban láthatom a másikat a vele való kapcsolatomat  és abban a saját szerepemet.

Ha úgy gondolom magamról hogy magasabb rezgésszinten állok,  akkor csakis én tehetem meg a kezdő lépést hogy ahhoz az eredményhez jussak el amit szeretnék.

Hogyan várhatnám el az általam gyengébbnek tartott (alacsonyabb rezgésszintre pozicionált) féltől azt, hogy elérjen valamit amire én magam sem veszem a fáradtságot?!

(Gyakran előfordul, hogy ha reálisan látom a helyzetet, egyszer csak rájövök, ha hagyom, kiderülhet, hogy a másik rengeteg értékkel bír, ami eddig is ott volt, csak nem tudott kibontakoztatni. Jussanak eszünkbe azok a példák, mikor kiderült, hogy az egyik fél által nem értékelt másik egy új kapcsolatban boldog, kiteljesedett  életet él, míg az, aki „többre” tartotta magát magányosan sóvárog utána.)

Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva

A szerelemnek múlnia kell ?

Attól függ, hogy a szenvedélyre gondolunk vagy a szeretetre?

 Amikor ételt készítünk,  akkor először a legmagasabbra tesszük a lángot azért, hogy az összetevők kellőképpen összemelegedjenek.

Amikor azonban eléri a forráspontot, akkor nem hagyhatjuk ugyanolyan erősen a lángot, mert kifut, odaég, mindent összepiszkít maga körül ?!  Tehát lejjebb veszem a lángot és egy másik szakaszba lépve, lágyítom az összetevők keménységét. Végül ízesítem. Így lesz jó, finom, ízletes az étel és élet is!

 A kapcsolatok korai szakasza a „szenvedélyes szakasz” a szerelem, azaz amikor a tűz a forráspont felé visz bennünket.

 Az alacsonyabb hőfok által folyamatosan gondoskodom arról, hogy meglegyen a forrás: van amikor kicsit jobban forr akkor, lejjebb állítom vagy amikor kevésbé forr esetleg abbahagyja a forrást több tüzet biztosítok!

 A szerelem/szeretet/szenvedélyes kapcsolat is így működik: mindig figyelni kell és megfelelően állítani a „tüzet”.

Családállításokon lehet megtapasztalni, hogy vannak soha el nem múló szerelmek: nem folyamatosan lángoló kapcsolatok ezek, hanem folyamatosan „forrásban” lévő szerelmek!

  A szerelem  akkor is megvan, ha nincs mindent felemésztő, életveszélyes láng. Ha valaki a nagy lángoló szenvedélyre vágyik, tudnia kell, hogy annak a következménye a „kifutás”, rombolás, melyben a felek felemésztik magukat, „eléghetnek”.  Lásd Richard Burton és Elizabeth Taylor vagy Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva kapcsolatát.

Miért veszélyes a hosszan tartó szenvedély?

A szenvedély megélése esetén nem vagyunk a magunk urai.
A szenvedély az úr.
Amikor nem vagyok a magam ura, akkor nem tudok élni a szabad akaratommal.
Valóban le akarok mondani a szabad akaratomról?
Meddig?

Vajon az állandó szenvedélyben égés a legjobb megoldás ?! 

Mindenki maga választhat!

BG További gondolatokat találsz itt!