Ismét ... feleségem, Nancy példájával élek, és semmi
olyasmit nem szándékozom mondani a háta mögött, amit ne hallott volna
tőlem a meghitt pillanatainkban... de amikor Nancy először bukkant fel az
életemben, mint mondtam, nem felelt meg azon személy képének, akivel,
mint véltem, szívesen tölteném az életemet. És merem állítani, hogy az ő
esetében hasonló lehetett az igazság a személyemet illetően. Nem tudom.
Soha nem faggattam erről. Abban bizonyos vagyok, hogy ő semmiképp
nem abban a csomagolásban jelent meg, amit a fejemben hordtam arról a
bizonyos másikról. De aztán mi történt? Ó, barátaim, a legnagyobb tett,
amit az életben végrehajtottam az volt, hogy így szóltam:
"Nos, egyelőre félreteszem az első elképzelésemet, és lássuk, miféle ajándékot tett Isten
a küszöbömre."
És ennek az elszántságnak az eredményeként megláthattam, hogy Isten életem legnagyobb kincsével ajándékozott meg.
Most úgy áll a helyzet, hogy életemnek ehhez a legdrágább tényezőjéhez
mérem az életemben előforduló többi embert. Ez valószínűleg nem vall
valami nagy bölcsességre, de vagyok annyira átlátható a számotokra,
hogy ezt a mellérendelést se rejtsem el. Hát nem érdekes? Most ahhoz
viszonyítok mindenki mást, aki egyáltalán nem illett az eszményeim közé -
ami persze ugyanúgy nem tisztességes. Nos, ideje lenne végre felnőnöm,
és leszoknom erről a butaságról.
Ismét az én tüneményes feleségem, Nancy példájával élek,
és semmi
olyasmit nem szándékozom mondani a háta mögött, amit ne
hallott volna
tőlem a meghitt pillanatainkban... de amikor Nancy
először bukkant fel az
életemben, mint mondtam, nem felelt meg azon személy
képének, akivel,
mint véltem, szívesen tölteném az életemet. És merem
állítani, hogy az ő
esetében hasonló lehetett az igazság a személyemet
illetően. Nem tudom.
Soha nem faggattam erről. Abban bizonyos vagyok, hogy ő
semmiképp
nem abban a csomagolásban jelent meg, amit a fejemben
hordtam arról a
bizonyos másikról. De aztán mi történt? Ó, barátaim, a
legnagyobb tett,
amit az életben végrehajtottam az volt, hogy így szóltam:
"Nos, egyelőre
félreteszem az első elképzelésemet, és lássuk, miféle
ajándékot tett Isten
a küszöbömre." És ennek az elszántságnak az
eredményeként
megláthattam, hogy Isten életem legnagyobb kincsével
ajándékozott meg.
Most úgy áll a helyzet, hogy életemnek ehhez a legdrágább
tényezőjéhez
mérem az életemben előforduló többi embert. Ez
valószínűleg nem vall
valami nagy bölcsességre, de vagyok annyira átlátható a
számotokra,
hogy ezt a mellérendelést se rejtsem el. Hát nem érdekes?
Most ahhoz
viszonyítok mindenki mást, aki egyáltalán nem illett az
eszményeim közé -
ami persze ugyanúgy nem tisztességes. Nos, ideje lenne
végre felnőnöm,
és leszoknom erről a butaságról.
var _gaq = _gaq || [];
_gaq.push(['_setAccount', 'UA-24578734-1']);
_gaq.push(['_trackPageview']);
(function() {
var ga = document.createElement('script'); ga.type = 'text/javascript'; ga.async = true;
ga.src = ('https:' == document.location.protocol ? 'https://ssl' : 'http://www') + '.google-analytics.com/ga.js';
var s = document.getElementsByTagName('script')[0]; s.parentNode.insertBefore(ga, s);
})();
-->
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése