Tisztelet vagy függőség?

Miért van annyi nem csak jó értelemben vett feszültség férfiak és nők között? Eckhart Tolle úgy véli, hogy amikor kislányként vagy kisfiúként megszületünk, azonnal részeseivé válunk a "női" illetve "férfi" csoportnak vállalva az adott csoport évezredek alatt felhalmozott jó és kevésbé jó hagyományait, "fájdalomtestét". A jó hír az, hogy tehetünk a változásért és már nem szükséges a ránk "hagyományozott" terhek alatt roskadozva élnünk. Erre ad jó példát  Alan Brennert: Honolulu című könyve is:

 

"Meglepődve és elégedetten láttam, hogy alig néhány perc múlva a férjem is hazajött. Felkészítettem magam arra a lehetőségre, hogy talán ismét későig kimarad kártyázni és inni, de itt volt, józanul és időben.

A nappaliba mentem, hogy üdvözöljem, és teljesen felkészületlenül ért, amikor az ökle, mint egy pöröly, az arcomba csapott. Úgy éreztem, mintha felrobbanna az arcom, és csillagokat láttam, ahogy hátrarándult a fejem, és a padlóra estem.

Ott feküdtem, csorgott a vér az orromból, és teljesen értetlenül néztem fel a férjemre, aki fölém tornyosult, és reszketett a dühtől.

- Szégyent hozol rám! - üvöltötte, és én újra apám hangját hallottam. - A feleségem úgy dolgozik a mezőn, mint egy férfi. Hát nem vagyok eléggé férfi ahhoz, hogy gondoskodjak rólad? Mindenki kinevetett a hátam mögött, nem hallottad?

Te jóságos ég, gondoltam. Az orromhoz tettem a kezem, és próbáltam elállítani a vérzést, de még a legkisebb nyomás is elviselhetetlenül fájt.

- Én ... én sajnálom, tiszteletre méltó férjem - hebegtem, keresve a szavakat, amelyek tompíthatnák a dühét. - Csak segíteni próbáltam.

Tett felém egy lépést, és egy pillanatig azt hittem, hogy fel akar segíteni. Ehelyett belerúgott az oldalamba. Bakancsa orra dárdaként fúródott a bordáimba. Felsikoltottam a fájdalomtól.

- Hol a pénz? - kérdezte.

Levegőt is alig kaptam. Lenyúlt, megragadta az ingemet, és keményen megrázott.

- Hol van?

Egy fájdalomból szőtt vörös ködfüggönyön keresztül belenyúltam

a zsebembe, és kivettem belőle a kevés megmaradt pénzérmét. - A többi hol van? - követelte.

- Ennivalót vettem.

Felkészültem egy újabb pörölycsapásra, de csak hátralépett egyet, és zsebre tette a pénzt.

- Többé nem dolgozhatsz a földeken - parancsolta. ,

- Nem ... fogok - mondtam el-elcsukló hangon. - Ígérem.

- Későn jövök haza. Megkíméllek attól a fáradságtól, hogy vacsorát főzz.

Hátat fordított, és kimasírozott a házból. Összerezzentem, amikor becsapódott mögötte az ajtó.

Legalább tíz percig csak feküdtem, és képtelen voltam megmozdulni."

(A megszerzett pénzt a férfi elkártyázta…)

Alan Brennert: Honolulu