Elveszem, ami felbukkan (Neale)

A könyvben szó esik arról, hogy találjuk ki, mit akarunk: mivé akarunk

válni, minek akarunk a birtokába jutni, mit akarunk tenni. Ezt szó szerint

vettem a kapcsolatok vonatkozásában. Szóról szóra leírtam, milyen társat

szeretnék magamnak. És úgy találtam, hogy a partnerek olyan utakon módokon

és olyan formában mutatkoznak meg, amilyenekre végképp

nem számítottam. És ez meglehetősen zavarba ejtő, mert

elbizonytalanodtam a teendőket illetően. Hátha nem csak üldögélnem

kellene, leírnom a kívánságlajstromot, aztán várni, hogy megadja nekem a

mindenség. Szeretném, ha eligazítanál.

Hát persze. Köszönöm. Ez igazán jó kérdés!

Az életben a kapcsolatok vagy bármi más tekintetében szeretem nagyon

pontosan tudni, mit vagy milyent választanék. És miután átrágom magam

minden részleten, elveszem, ami felbukkan. Mégpedig azért, mert soha

nem akadályozom meg Istent a csodái végrehajtásában. Soha nem

igyekszem megmondani Istennek, milyennek kellene lennie valaminek -

legyen az bármi -, csak azért, mert ilyen és ilyen elképzeléseket táplálok

róla az adott pillanatban.

Tudjátok, amikor fiatalember voltam, határozott elképzeléseim voltak

arról, milyen legyen az eszményi társ. És szinte gondolkodás nélkül

elutasítottam, aki nem felelt meg a kialakított mintának. Úgy értem, a szó

szoros értelmében elhaladtam mellettük és a legcsekélyebb figyelmet sem

szenteltem nekik, mintha nem is léteznének. Aztán bekövetkezett az élet

gyönyörűséges, elragadó véletleneinek egyike. Beleszerettem egy nőbe,

aki meglehetősen eltért az előzetesen létrehozott képektől. Hogy úgy

mondjam, valósággal belehátráltam ebbe a bizonyos kapcsolatba, mert,

mint jeleztem, rendszerint elmentem az efféle emberek mellett. De így

vagy úgy, egyszer csak ott voltam. És abban a pillanatban felfedeztem

ennek az embernek a rendkívüliségét, és hogy mennyire hiányzott

mindeddig az életemből, csak azért, mert ragaszkodtam hozzá, hogy ne

csak az emberek, de események, helyek, vagyis az életemben minden

megfeleljen az elvárásaimnak.

Mondjuk, elmentem egy bulira. Ha nem pontosan úgy alakult, ahogyan

számítottam, akkor eljöttem onnan. Így éltem az életemet az elvárásaim

alapján, és ami a legfontosabb, így jártam el a kapcsolataimban is. Ezért

aztán jó sok mindenről lemaradtam, és még csak észre sem vehettem a

hiányt!

Nancy egész sor különféle okból semmiféle olyan képnek nem felelt meg,

amit a hosszú távú célok esetében a szóba kerülhető nőkről alkottam

magamnak. Sokkal érzékenyebb és közel sem olyan ösztönös személyiség,

mint én, hogy csak egy példát mondjak, de számtalan egyéb különbséget

is felsorolhatnék. Most már látom, a köztünk mutatkozó eltéréseknek nem

feltétlenül kell szakadékot alkotniuk, és nem is szükségszerűen teszik

"alkalmatlanná". Ezek valójában a lényének azon oldalai, amelyek az én

személyiségem tökéletes egyensúlyát kínálják. Éretlenebb koromban

azonban soha nem jöttem volna rá erre.

Így csak azt tanácsolhatom mindazoknak, akik párt keresnek, vagy annak

aki igazán keres valamit az életben, hogy persze, legyen valamilyen

elképzelése arról, amit keres. De ne feledjük, hogy a "jó", mármint ami

nekünk jó, az teljességgel váratlan csomagolásban jelenik meg, ne

utasítsuk el vagy tekintsük eleve hasznavehetetlennek ezeket a beérkező

energiákat. Mert hajlamosak vagyunk rá, hogy tűvé tegyük a világot

valami után, ami egyébként az orrunk előtt van, de képtelenek vagyunk

észrevenni. Pedig csak a szemünket kellene kinyitnunk.

Életem legcsodálatosabb tapasztalatainak némelyike a legváratlanabb

megjelenési formában talált rám, amelyeket alig néhány évvel ezelőtt még

elfogadhatatlannak tekintettem volna. 
Kapcsolodó cikket találsz itt!