Az önszeretet és a másoki iránti szeretet (Neale)

…a kapcsolaton belüli tükrözés jelenségéről; arról, hogy amit az ember nem szeret a hozzá legközelebb álló személyben, azt valójában önmagában

nem szereti:

Tudjátok, én nemigen mondhatom el, hogy valamit nem szeretek más emberekben, mert rég megtanultam, hogy amit ott láttam és nem tetszett, az pusztán olyasmi, amit itt láttam és nem tetszett.

És az utóbbi években bizony minden kezdett tetszeni magammal kapcsolatban.

Nem meglepő? Mármint, gondolom, nem könnyű elhinni, amikor itt ültök és

néztek rám, de akkor is ez az igazság: hogy úgy mondjam, igazán a

kedvemre való vagyok:

*Tetszik a megjelenésem.

*Tetszik a viselkedésem.

*Tetszenek az elképzeléseim.

*Tetszik a különcségem.

*Szeretem az ösztönös megnyilvánulásaimat.

*Szeretem a teljességgel meghökkentő részemet.

*Az a részem is tetszik, amelyik, mondjuk, nincs egészen rendben.

Tudjátok mit, még a nevetésem is tetszik! Úgy értem, minden tetszik magammal

kapcsolatban, és meg kell mondjam nektek, ez az első alkalom az életben,

hogy így érzek.

Hihetetlenül türelmessé lettem. Egészen rendkívüli,

ahogyan az embereket figyelem magam körül - és szeretem őket.

Valamennyiüket. Elfogadhatónak találok olyan viselkedéseket,

tulajdonságokat és jellemvonásokat, amelyeket alig néhány évvel ezelőtt

habozás nélkül elutasítottam volna.

-Mi történik tehát?

Az önszeretetből fakad az emberek iránti mérhetetlen szeretet, mert kénytelen vagyok azt

mondani magamnak: "A szentségit, ha magadat tudod szeretni, akkor

mindenkit szerethetsz!"